Nem érdemes UFO-t venni szélgenerátor helyett
Számos technológia létezik a szélenergia területén is, és sokaknak vonzóak lehetnek a "három az egyben" megoldások, a nem minõsített gyártóktól származó olcsó vagy felújított szerkezetek. "Itt is sok a kókler. Nemrég például Csurgó külterületén egy panziónál a szélgenerátor nem megfelelõ oszlopra került, amely már 8 m/s-os (nem egészen 30 km/h-s) szélerõsségénél elhajlott, a generátor pedig óriási robajjal leszakadt. Én ilyen UFO-kal nem foglalkozom" - mondja Zavaczki Andrea megújulóenergia szakiparos. A tulajdonos most futhat a pénze után, pedig ha körültekintõen, megfelelõ referenciákkal rendelkezõ céghez fordul - több tucat is van Magyarországon -, akkor már meglehetne az a jó érzése, hogy hálózati szolgáltatótól függetlenül képes fedezni energiaszükségletének egy részét.
Teljesen elszakadni a szolgáltatóktól, a hálózatoktól (víz, gáz, villany, csatorna): ez már az úgynevezett autonóm ház célja. Ez egy olyan önellátó épület, amely rendkívül takarékosan mûködik, és igényeit a természet megújuló forrásaiból nyeri. Az egyik Magyarországon is kézenfekvõ lehetõség a szélenergia hasznosítása, ennek szakértõje Zavaczki Andrea, a Windenergy 1111 Kft. vezetõje abban a csapatban, amely autonóm házakat tervez és épít.
Legutóbb Egerben mutatták be az autonóm házat és az ezzel kapcsolatos technológiákat a nagyközönségnek, a TermészetTudás Fõiskolája rendezvénysorozat keretében az Eszterházy Károly Fõiskolán. Dr. Szilágyi Ibolya adjunktus elmondta: bár a labdarúgó vébé miatt egy kicsit Egerben is megállt az élet, még Miskolcról, sõt Erdélybõl is érkeztek látogatók. Az érdeklõdõk a tervezési és kivitelezési mûhelytitkokba is betekinthettek.
A szélenergia iránt nagy volt az érdeklõdés, ehhez talán az elmúlt hónapok szeles idõjárása is hozzájárult. Zavaczki Andrea elmondta: egy háztartási méretû szélgenerátor (hálózatra tápláló szélkerék) beruházási költsége 1,8-2,5 millió Ft, oszloppal telepítve 3-4 millió Ft. Ez 200-800 kilowattóra (kWh) áramot termel havonta, attól függõen, milyen magasra helyezik a generátort (egy kisebb háztartás energiaigénye 150-200 kWh/hó). Az áramot tárolhatjuk akkumulátorban, a felesleget eladhatjuk a hálózatnak. Az így kapott árbevétel segítségével a szélgenerátor megtérülése mintegy 8 évre tehetõ. A villanyóra a vásárolt és az eladott áram egyenlegét méri.
Érdemes megbízható cégeket, illetve szerkezeteket választani. Ezekre 5 év termékgarancia van (ez a lapátszárnyakra nem vonatkozik, ha például valaki lecsúzlizza õket). A jelenlegi rendszerek ígért élettartama 20 év, efelett bizonyos alkatrészeket kell cserélni: ez a beruházási költségnek kb. 16-18%-a, után újabb 20 évig jól mûködhet a berendezés.
A generátor zaja 10 méterre már csak 35 decibel lehet, ami még éjjel is elfogadható - mondja Zavaczki. A szomszédoktól azonban mindig engedélyt kell kérni, ha szélerõmûvet szeretnénk a kertünkbe. Ezután jön az önkormányzat - az engedély kiadása hol könnyebben, hol nehezebben megy az országban, jó lenne egy egységes szabályozás.
A szél mellett fõleg a napenergia az, ami biztosíthatja egy autonóm ház energiaellátását. Az autonóm ház a teljes függetlenséget kínálja az energiaáraktól, a monopóliumok uralmától, az áramszünettõl, miközben hozzájárul a Föld gyógyításához. "Talán meglepõ, de karnyújtásnyira vannak a lehetõségek, át kell gondolnunk közös életünket. Pályázhatunk klímabarát otthon megvalósítására, van esélyünk az új energiaforrások használatára, csak nyitott szemmel és jövõt féltõ lélekkel kell gondolkodnunk. Persze segítség az kell, mert sok technológia még drága, még szokatlanok a lépések, de tudjuk, hogy jó úton járunk" - mondja dr. Liptai Kálmán, az egri Eszterházy Károly Fõiskola Természettudományi Karának dékánja, a szakkiállítás házigazdája. Bõvebben a www.autonomhaz.eu honlapon olvashat a témáról.

|
Erõs szélben nem kaszálnak az erõmûvek Sokakban felmerülhet a kérdés, "kaszáltak-e" a szélerõmûvek tulajdonosai az elmúlt szeles idõszakban. A válasz nem: ezek a hatalmas szerkezetek 26-28 m/s-os (körülbelül 100 km/h-ás) szélsebességnél kifordulnak a szélirányból, és szép lassan leállnak. Ráadásul az erõmû üzemeltetõjének három napra elõre le kell adnia egy áramtermelési ütemtervet, 15 perces bontásban - ha ettõl bármilyen irányban eltér, büntetést fizet. |
Jelenleg nincs pályázati lehetõség
Az Energia Központ Nonprofit Kft. Hazai Pályázatok Osztályán kérdésünkre elmondták: jelenleg nincsen semmilyen pályázati lehetõség energiahatékonyságot elõsegítõ témakörben. A lakossági pályázatokat (NEP) 2010-ben még nem írták ki. A 2009. december 15-én meghirdetett Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Energiahatékonysági Alprogramra beérkezett pályázatok támogatási igénye lefedi a jelenleg rendelkezésre álló 2 milliárd forintos keretösszeget. Ezért ezt lezárták, június 17-tõl újabb pályázat nem nyújtható be.

Az új, várható kiírásig a kormány már jelezte: 2011. januárban elindítja komplex épület-energetikai programját, amelyben még az önerõhöz is hitelt lehet majd kapni. Bencsik János otthonteremtési és energetikai államtitkár az MTI-nek elmondta: olyan finanszírozási konstrukción dolgozik a kormány, amelynél a támogatás és az önrész aránya az elért energiamegtakarítástól függene. Egy létrehozandó zöld bank hitelezné önrészt, amelyet az elért megtakarításból lehetne törleszteni, míg a beruházás efölötti része vissza nem térítendõ állami támogatás lenne.
Forrás: ORIGO
További híreink >>